Weboldalunkon cookie-kat használunk az Adatkezelési tájékoztatónak megfelelően, a felhasználói élmény növelése érdekében.

Az "Elfogadom" gomb megnyomásával Ön elfogadja a beállításokat, de igény szerint módosíthatja is ezeket.

Menü

Méhek világnapja

Méhek világnapja Május 20-án, szerdán volt a méhek világnapja. Mostanában sokan féltjük őket, velük együtt magunkat is. Állítólag Einstein mondta: “Ha a méhek eltűnnek, az embereknek négy évük van hátra.”

 

Tavaly a bolygó legfontosabb élőlényének lettek nyilvánítva, a mezőgazdaság hetven százaléka függ ezektől az apróságoktól. Ráadásul kutatások igazolják, hogy rajtuk kívül nincs még egy olyan élőlény, amelyik nem terjeszti a kórokozókat.

Hogy kerül ez a téma a Pesti Ékszer oldalára?
Szeretjük a méheket, a virágokat ( na jó, a mézet is természetesen ). És persze nagyon szeretjük az órákat is. Mi mást is ajánlhatnánk teljes szívből, mint az Olivia Burton márka szépséges időmérőit méhekkel, virágokkal, szeretettel! Kicsi East londoni cég, két barátnő és lelkes munkatársaik állnak a név mögött. 2011-ben készült el az első megálmodott modell, szó szerint a konyhaasztalon.

A szorgalom nem csak a méhek sajátja, az a két barátnő is megalkotta álmai óráját, amibe mi is beleszerettünk.

Tartalomhoz tartozó címkék: Olivia Burton óra

Keresés